Hírek

Nagy hagyományokkal bíró egyesületeknél folytatják fiataljaink

A Barca Academy Hungary kiemelten fontosnak tartja, hogy a magyar labdarúgás utánpótlásbázisát az akadémiánkról kikerülő fiatalokkal bővíteni tudja. Nagy örömünkre szolgál hogy a 2005-ös csapatunkból két játékosunk is nagy hagyományokkal bíró egyesületeknél folytatják pályafutásukat. 

Kaszás Gábor az Újpest FC, míg Hermán Dániel a Ferencváros TC utánpótlásbázisához csatlakozott és jövőben őket fogják erősíteni. Mindkét játékos ugyanabban a csapatunkban szerepelt és az egyik spanyol edzőnk és egyben koordinátorunk, Jordi Amarós Padro keze alatt fejlődtek. Fontosnak tartjuk, hogy a játékosok és a hozzátartozók gondolataik és véleményeik alapján folyamatosan fejlődni tudjunk. Az elmondottak alapján, a gyerekek nagyon szerették az edzéseinket, azoknak a felépítését, szerették a játékostársaikat és úgy gondolják, hogy egy nagyon jó közösség alakult ki. Folyamatosan a lehető legtöbbet próbálták tenni azért, hogy egyénileg és csapat szinten is fejlődjenek. Élvezték a közös munkát Jordi-val, számos területen tudtak fejlődni az edzésmódszereink által. Motivációjukra és edzésmunkájukra panasz nem lehetett. Gábor és Dániel már az első válogatónkon részt vett és sikeresen abszolválta azt. Mondhatjuk, hogy a Barca Academy Hungary első növendéke közé tartoznak. Dani számos területen fejlődött a kapusedzéseink által, nagyon élvezte a közös munkát Vukašin Poleksić és Disztl Péter kapusedzőinkel.

Összességében pozitívan tekintenek vissza nálunk eltöltött időre. Ez a mi részünkről is kölcsönös. Szokás mondani, hogy az egyik szemünk sír a mási nevet. De ez az élet rendje. Reméljük, hamarosan a TV képernyőjén keresztül fogjuk őket újra látni.

Farkas Balázs, a Barca Academy Hungary vezérigazgatójának gondolatai: „Fontos kiemelnem, hogy jelentős strukturális és szakmai fejlődésen esett át akadémiánk az elmúlt hónapokban, ami a következő időszakban folytatódni fog. Ami Dánielt és Gábort illeti büszkék vagyunk rájuk és egyben nagyon sok sikert kívánunk nekik az új állomáshelyükön. Dániel az akadémia indulásakor, Gábor a kiválasztón részt véve, de fél évvel később csatlakozott a Barcelona képzéséhez és mondhatjuk, hogy két olyan fiatalemberről beszéltünk akkor, akik csalódottak voltak, hiszen megtapasztalták az akadémiai rendszer egyik legnagyobb negatívumát a kevés játéklehetőséget. Akadémiánkon köszönhetően a munkamoráljuknak, az edzéseknek, a játéklehetőségnek, az edzőinknek és nem utolsó sorban a Barcelona szakmai programjának újra boldog ambiciózus fiatalemberekről beszélhetünk. Ők már abba a fázisba léptek, hogy nagyon közel vannak a felnőtt futballhoz, így például Dániel mostani döntése akkor lesz pozitív, amennyiben idén rendszeresen tud védeni vagy az U16-os vagy az U17-es bajnokságban és kettő éven belül szerepet kap a Ferencváros második csapatában.”

Az egész Barca Academy Hungary stáb nevében sok sikert kívánunk nekik a jövőben! 

© 2019 Barca Academy Hungary. All Rights Reserved. | Website: incluDesign.hu

Search